2. fejezet

Harry nem zavartatta magát, hagyta, hogy szemei bejárják a férfi testét, tetőtől talpig. Beharapta az ajkát, és leült a bőrkanapéra. Az orvos nagyot sóhajtott, majd kék bögréjével a kezében követte őt. Régi, kopott karosszékébe ült, és ő is alaposan végigmérte a fiút, de nem vággyal telve, csak kíváncsian. - gondolta a fiú.

- Elégedett volt azzal, ahogy Wendy kísérte? - Átfordult ültében, amitől az öreg fotel nyikorogni kezdett.

Harry hátravetett fejjel felnevetett, mikor rájött, hogy a vörös nő Wendy. - Hogy? A seggfej zsarukhoz képest? Persze!

A doktornak szeme sem rebbent. - Jó, jó, rendben. - Sóhajtva dőlt előre, és ujjait a bögréjén fonta össze. - Dr. Tomlinson vagyok. Talán kezdhetnénk azzal a foglalkozást, hogy elmondja a nevét, és hogy maga szerint miért van itt.

Harry egy apró nyögést hallatott. - Nos, Louis. Biztos vagyok benne, hogy már tudod a nevem, szóval miért pazaroljuk erre az időnket? - Kérdőn nézett az orvosra, aki ismét mocorogni kezdett, mert a keresztnevén szólította. - Elmondom, hogy miért vagyok itt. Azért, mert... - mély levegőt vett, és egy huncut mosoly terült el az arcán, miközben előredőlt a kanapén, és erős kezeit a térdeire fektette. - Azért, mert az emberek azt hiszik, hogy egy beteg, gyerekmolesztáló gyilkos vagyok.

Visszadőlt, és a mutatóujját a szájára tette. - És hadd mondjam el neked Louis, azok mind hamis vádak. Én sokkal több vagyok annál! - elvigyorodott, szemei igézően csillogtak.

- Igen? - kérdezte Louis, és a bögréjét a szájához emelte, hogy egy aprót kortyoljon. - Avasson be Harry!

- Szóval az egész akkor kezdődött, amikor 13 éves voltam. - Harry beletúrt a hajába, és sóhajtott. - Amikor unatkoztam... nagyon, nagyon unatkoztam... fogtam egy konyhakést és körbejártam a környéket. Megöltem a szomszéd macskáját, igazából nem értettem, hogy miért tettem, csak annyit tudtam, hogy jó érzés volt. - Nyelvét végigfuttatta a fogain. - Olyan volt, mint amikor szeretkezel, és nagyon intenzíven elélvezel. Örömömet lelni abban, hogy én darabolom fel...ez már jel volt, pszichotikus vagyok.

Nézte, hogy Louis kényelmetlenül fészkelődik a helyén, figyelte, ahogy ádámcsutkája liftezik a nyakán, de látta, hogy szemeiben nincs félelem. Elmosolyodott ezen. - Szóval ezek után rákaptam. Egyre több állatot öltem meg, feldaraboltam, és megnyúztam őket, de aztán erre is ráuntam.

Harry próbálta elszakítani a pillantását, csettintett a nyelvével és megrázta a fejét, de az orvos nem engedte el a tekintetét. - Szóval gyerekekre váltottam. - csak mosolygott, közben a körmeit tanulmányozta. - Kisfiúk... nagyon kicsik. Szerettem, hogy olyan ártatlanok. - Harry azon gondolkozott, hogy Louis meg fogja-e állítani, de nem volt meglepve, hogy nem tette meg. - Szóval vettem kötelet, és elautóztam egészen Winchesterig, ahol megláttam egy kisfiút a játszótéren. Rávettem, hogy jöjjön velem a fák mögé. Kikötöztem, és megerőszakoltam. - mélyet sóhajtott és behunyta a szemét.

- Kegyetlenül megerőszakoltam, aztán megöltem, ahogy azelőtt a kutyákkal, macskákkal tettem. - úgy felnevetett, mintha egy remek viccet mesélt volna és elégedett volt, amikor látta, hogy Louis arcából kifutott a vér. - Aztán ráuntam az ártatlanságukra, és a ribanc anyjukat vettem célba. - Harry előrehajolt, Louis kiugró arccsontját, érzéki ajkait, és gyönyörű, égszínkék szemeit fürkészte. Az orvos elkapta a pillantását. A szobára nyomasztó csend telepedett, majd Harry hangosan felnevetett.

- Elhitted, ugye? - csuklotta, és beletúrt a hajába. - Ez az egész egy rohadt nagy hazugság volt, te idióta! - Louis ujjai kifehéredtek a bögréjén, és a homlokát ráncolta.

- Harry! A gyógyulása érdekében fel kell hagynia az ilyen mesékkel... Ha ez valóban az volt. - köpte a szavakat.

- Tudod, milyen izgató vagy, Lou? - kérdezte Harry. Elmosolyodott, aztán végigcirógatta az ajkát. Behatóan tanulmányozta az orvos vonásait, aki elpirult, arca lángolt, és lesütötte a szemét, aztán megköszörülte a torkát.

- Ennek semmi köze a témához! Azt mondd el, mitől lennél annyira ártatlan? - tegezte vissza, de még mindig nem tudott a fiú szemébe nézni. - Mi okom lenne rá, hogy elhiggyem, tényleg nem tetted meg azokat a dolgokat, amit az előbb meséltél?

A fiú csak visszanézett rá, és úgy mosolygott, hogy az arcán feltűntek a gödröcskék. Így olyan ártatlannak tűnt. Néhány másodperc elteltével Louis kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát.
- Hány éves vagy Louis?

A doktor csak fészkelődött az átható pillantás alatt. - Az nem számít... Harr...  figyelj!

- Huszonöt, vagy huszonhat? - kérdezte Harry, miközben felemelte a fejét. - Huszonhat. Fogadni mernék rá! És arra is, hogy a faszt szereted. - Elvigyorodott, majd gúnyosan felnevetett. Louis felpattant a fotelból. Arcán zavar és tanácstalanság tükröződött.

- Azt hiszem mára végeztünk. Egy másik napon folytatjuk majd. - hadarta elfordulva, és az ajtóra mutatott. A telefonhoz sietett, tárcsázott, majd beszélt néhány szót a vonal túlsó végén lévővel. Harry megbabonázva követte minden mozdulatát.

- Rendben, Lou! - sóhajtott, majd felállt. Ahogy felé mozdult, az orvos hátrálni kezdett.

- Ne szólíts így! Hívj Dr. Tomlinsonnak, Harry! - mondta remegő hangon, és ujjaival a szék háttámláját szorongatta.

- Ideges vagy? - kérdezte Harry, ahogy átsétált a szobán, egyenesen a másikhoz, aki újra hátrált. Louis nyaka megfeszült, szemeit lesütötte. Mikor Harry odaért, hozzásimult, és nedves ajkaival simított végig a fülén.

- Ne! Harry hagyd abba, vagy hívom az őröket! - motyogta szaggatottan, és tenyerét nekifeszítette a fiú mellkasának.

- Miért félsz tőlem ennyire? Nem erőszakoltam és öltem meg azokat az embereket. - dorombolta, miközben ujjait felfuttatta a férfi karján.

- Nehezen hiszem el. - morogta a másik, és próbálta ellökni magától. Harry a szemeit forgatta, és szélesen elvigyorodott.

- Rendben, Lou! Előbb, vagy utóbb meg foglak győzni. - csettintett a nyelvével, mielőtt elfordult volna. Az ajtó kitárult, és ott állt Wendy, szeretetteljes mosollyal az arcán.

- Mi újság? - Harry kitárta a karját, arcán számító mosollyal, mire a nő csak megforgatta a szemeit.

- Gyerünk, te bajkeverő! - nevetett fel, majd kivezette a fiút a folyosóra. Harry még visszanézett a válla fölött, és látta, ahogy az orvos a székére dől, és a padlót bámulja.

Samatha Smith

Becca Prior

1. fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönjük a sok szavazatot, már ki is raktam a győztes fejlécet, amely egyértelműen a 3-as lett! :) Megsúgom nektek, mi is azt választottuk volna! :)

A fejléceket Becca Prior-nek köszönhetjük, aki remek munkát végzett! :)

Itt is lenne az első rész! Nem hiszem, hogy fogok írni a részek előtt, csak felrakom és hagyom, hogy élvezzétek a történet minden sorát! :)

Jó olvasást!
Mindenki csak saját felelősségre kezdjen neki!

A Violet Quarters volt az egyik legnagyobb mentális rehabilitációs központ Londonban, ahol a legelvetemültebb, pszichopata gyilkosokat kezelték, és próbálták őket kigyógyítani az elméjüket fogva tartó kórból. Minden szál egyetlen kézben futott össze, a vezető főorvos, Louis Tomlinson kezében. Ő pusztán egy 26 éves férfi volt, de olyan módszereket és eljárásokat alkalmazott, hogy a páciensek is ragaszkodtak hozzá.

Február 11. volt, mikor behozták az egyik leghírhedtebb betegüket. Az éjszaka sötét olajréteggel fedte be, az amúgy fényes és csillogó kórházi udvart. A hó úgy lepte el az utakat és az ereszcsatornákat, mint a halálos ítélet. A fiú lélegzete úgy lebegett a levegőben, mint egy tűnő szellem.

Öt rendőrtiszt kíséretében lépett be a hatalmas üvegajtón a Violet Quarters-be. Lesütött szemmel, de telt ajkain hamis félmosollyal érkezett. Mindenki felkapta a fejét, és minden szempár rá szegeződött, ahogy az alig 17 éves fiú átvágott az előcsarnokon. 

Hét ember megerőszakolásával és kegyetlen lemészárlásával vádolták. Áldozatainak körébe fiatal fiúk és középkorú nők egyaránt beletartoztak. Bár nem volt közvetlen bizonyíték, sem megalapozott gyanú, mégis megvádolták a bűntényekkel. A halálbüntetést végül kényszergyógykezelésre enyhítették. Könnyen ment, hiszen volt benne valami. Valami meghatározhatatlan. Arrogáns volt, rendkívül intelligens, egyszerűen más. Személyisége Hannibal Lectert juttatta az ember eszébe.

Felnézett hosszú szempillái alól, melyek néhány kintről hozott hópelyhet tartottak. Csillogó szemei még véresen is szinte hipnotizáltak smaragdzöld színükkel. 

Az emberek arra számítanak, hogy egy ilyen helyen a gyilkosok és erőszaktevők förtelmesen néznek ki, csimbókokban lógó hajjal, és eszelős tekintettel. Talán ez volt benne annyira felkavaró. A szépsége. Magas, szálkás testalkat, hófehér bőr, göndör tincsek. Egyszóval, a tinilányok álma.

Ahogy átvágtak az előcsarnokon, a recepciósra nézett és megnyalta az ajkát. Mikor rákacsintott, a lánynak kifutott az arcából a vér, és rögtön elkapta a tekintetét.

Az egyik tiszt, aki őt kísérte, megragadta a karjánál fogva.

- Előre nézz, Styles! - mondta, mire ő csak gúnyosan felnevetett.

- Már az elmegyógyintézetben vagyok. Mit fogok csinálni? Halálra nézek valakit? - mosolygott keserűen, és kérdőn húzta fel a szemöldökét. - Egyébként, csak azért vagyok itt, mert senki mást nem tudtatok meggyanúsítani. 

- Tudjuk, hogy te tetted, most pedig fogd be a pofád és légy jó, vagy seperc alatt a villamosszékben találhatod magad!

Az egyik tiszt köpött egyet, mielőtt belökte a szobájába, ő pedig bezuhant. Mögötte durván berúgták az ajtót, ami borzalmas zajjal csapódott a keretbe, és már csak a zár kegyetlen kattanását lehetett hallani.

A szoba csendes volt. Fájdalmasan csendes és hideg. A falak már szürkére koszolódtak, és csak egy vasráccsal borított ablak nézett a fehér hegyekre. Egy keskeny, valaha fehér ágy állt a sorokban, a matraca ócska volt és mocskos. A körülmények hidegen hagyták. Csak sóhajtott egyet, az ablakhoz lépett, nekitámasztotta a homlokát, és nézte a befagyott ereszen ugráló madarat.

----

- Harry Styles! - cincogta egy magas, vörös hajú nő, arcán őszinte mosollyal, ahogy sarkáig tárta az ajtót. A fiú mogorva tekintete széles vigyorra váltott, ahogy a nő felé fordult, és így megmutatkoztak a gödröcskék gyönyörű arcán. A nő lepillantott a kezében tartott kórlapokra, belelapozott, és közben csípőjével tartotta nyitva az ajtót.

- Itt az ideje az első találkozásnak Dr. Tomlinsonnal. - mondta a nő, majd intett, hogy kövesse őt. A fiú bólintott, felpattant az ágyról és utána iramodott. A rossz szabású fehér póló és melegítő amit ráadtak, lazán lógott madárcsontú alkatán. Azon kapta magát, hogy folyamatosan a nadrágját húzgálja.

Hosszú, egyenes folyosókon haladtak, a falakon olyan ajtók sorakoztak, mint az övé. Egy éles jobb kanyar után, egy tágasabb terembe értek. A padlót márvány borította, kényelmesnek tűnő kanapék és fotelek álltak elszórva, a liftajtó előtt. Középen pedig egy hatalmas, fekete zongora terpeszkedett.

- Izgatott? - kérdezte a nő a válla fölött visszanézve, miközben az utolsó lift leolvasójába csúsztatta a mágneskártyát.

- Kurvára! - morogta Harry. Felhúzta az egyik szemöldökét, és sóhajtott egyet mikor megjött a lift, és beléptek. - Nem bilincsel meg? - kérdezte szabad kezeit lóbálva. A nő alaposan végignézett rajta, aztán szemeit forgatva nyomta meg a 4. emelet gombját, és a lift emelkedni kezdett.

Odaértek egy impozáns fémajtóhoz. Harry sejtette, hogy amögött lehet Dr. Tomlinson irodája. A nő odafordult hozzá, biccentett, aztán kinyitotta az ajtót, és betessékelte a szobába.

Ez a helyiség teljesen más volt, mint bármelyik másik a Violet Quartersben. Tágas volt, meleg, a falak mély csokoládészínben pompáztak. A berendezés egy kényelmes bőrkanapéból és egy szintén bőrhuzatos szófából állt. Harry szemei a szobát fürkészték, kereste a pszichológust aki kezelni fogja, és segítségére lesz, hogy visszanyerje ép elméjét. A gondolatra mélyet sóhajtott, és a szemeit forgatta.

Pontosan egy perc és tizenkét másodpercig állt ott, mikor egy hang törte meg a csendet.
- Foglaljon helyet! - odakapta a fejét, és meglepődve vette tudomásul, hogy ott áll egy férfi, iszonyatosan jól belőtt hajjal, aranyló bőrrel, és gyönyörű ívelt szemöldökkel. Testét szűk, fehér nadrág takarta, ami jó rálátást nyújtott formás combjára és fenekére.

Samatha Smith

Becca Prior

Fejléc szavazás!

Sziasztok!

Úgy gondoltuk, hogy indítunk egy fejléc szavazást, rátok bízva a döntést!  Kommentekbe kérjük a voksokat! :) 

A szavazás vége: Csütörtök este! 

Premier: Péntek!

Előre is köszönjük szavazatokat! :)

1.

 2.

 3.

4.

 5.

Ui.: Beállítottam, hogy névtelenül is lehessen komizni :)

Sziasztok!

Köszöntelek benneteket, mind az ismerteket, mind az új olvasókat! :) Ezt a blogot, hárman fogjuk (eddig még úgy tűnik) kezelni, Samantha Smith, aki fordítja a történetet (amiért nagyon hálás vagyok), Becca Prior, aki átnézi a fordított szöveget (szintén hálás vagyok neki), én (Dreamy Girl) pedig kirakom nektek és megpróbálom a kinézetet rendezni! :)

A részeket úgy töltöm fel, ahogy sikerül, nem lesz időhöz kötve! (A fordítástól és a szöveg átnézésétől függ, meg persze, hogy nekem is mennyi időm lesz rá!)

 Nem a mi történetünk! Az eredeti blog itt található!

Tudnivalók a történetről:

- Homoszexualitást tartalmaz! Tehát, aki nem bírja az ne olvassa, köszönöm!

- Larry Stylinsonról szól!

- Erősen +18-as, durva történet! Mindenki csak saját felelősségre kezdjen neki! 

 A történet írójának figyelmeztetése: (WARNING)

- Tartalma: trágárság, nemi erőszak, gyilkosság és más egyéb ügyek, amelyek felkavaróak!

Itt a link a videóhoz: 

Sinister- Larry Stylinson (trailer)

Egyenlőre ennyit szerettem volna, ha netalántán kimaradt valami, akkor majd javítok! :) (Nyugodtan szóljatok!)

Ui: Az első rész még nem tudom mikor jön, ugyanis egy kis technikai probléma van, de megoldjuk valahogy! :) Nézzétek el nekünk! Köszönjük! :)

A kinézet még nem a legjobb, de amint lesz időm, átalakítom!