11.fejezet

Louis zsibbadtan ébredt. Ahogy a tudata lassan feltisztult az álomból, érezte, hogy minden izma fáj, és a feje olyan nehéz, hogy alig tudja megtartani. A szemeit nehezen nyitotta ki, akkor pedig elvakította a fény. Be is csukta őket, aztán megdörzsölte az arcát egy mély sóhajjal.

Az egész éjszaka emlékét homály fedte el. Az utolsó dolog, amire emlékezett az volt, hogy elment aludni. De akkor most mitől fáj az egész teste?

És akkor beugrott. Minden izma megfeszült, a szemeit hatalmasra nyitotta, ahogy felfogta, hogy nem a szobájában van.Érezte, ahogy a rettegés felkúszik a gerincén. Megkockáztatott egy pillantást az ágy másik oldalára, de üresen találta.

Ettől először megkönnyebbült, de pillanatokkal később az érzés rettegéssé alakult. Ha nincs itt, akkor hol van?

Kipattant az ágyból, összeszedte letépett ruháit a földről, és kiviharzott a szobából. Lassan mindent megértett: mikor átment Harryhez, és végül ott is maradt, eszébe sem jutott bezárni az ajtót.

Hányingere lett. Átvágott a folyosón és a nappalin, egészen a konyháig.

Megtorpant. A látványtól ami fogadta, a szája is tátva maradt. Harry ott állt, Louis egyik kötényét viselte, és a tűzhely fölé hajolt.

- Mit csinálsz? – kiáltott rá a férfi, aki majd szétrobbant a feszültségtől, és még mindig halálra volt rémülve.

Harry hátranézett a válla fölött. Az ajka huncut mosolyra húzódott.

- Tojást sütök. – válaszolta, és visszafordult a serpenyőhöz.

Louis még mindig földbe gyökerezett lábakkal állt.

- Tojást? – a gyomrában még erősebb félelem kezdett éledezni – Nem volt itthon tojás!

Harry ismét hátrapillantott, a szeme megcsillant, és leereszkedő mosollyal válaszolt:
- Ahogy mondod. Ezért elmentem és vettem párat, te kis buta!

Louis érezte, hogy megszédül. A tenyerét a szájára tapasztotta, a gyomra elindult felfelé.

- Öt percre laksz a bolttól Louis! És nem vittem el a kocsidat. Nem vagyok olyan meggondolatlan. – ha lehet még szélesebben vigyorgott, mielőtt leemelte a serpenyőt a tűzhelyről és átvágott vele a konyhán.

Louis tulajdonképpen egy gyilkos erőszaktevőt szabadított London utcáira. Összeszorította a szemét, ahogy eszébe jutott, mi történhetett volna, ha Harry elkap valakit. Tudta jól, hogy ő is vele bukott volna el.

- Ezt….ezt …nem teheted! – mondta – Mindenhová veled kell, hogy menjek!

Harry a szemöldökét ráncolta, miközben két tányérra tálalta a finoman illatozó rántottát.

- Nem akartalak felébreszteni. Annyira szép vagy, amikor alszol. - mosolyodott el.

Louis gyomra újra felfordult, de próbálta leplezni a rátörő érzéseket.

- Jól aludtál? – kérdezte a fiútól.

- Remekül! – válaszolta Harry, miközben két tányért egyensúlyozott a tenyerén. Louis nem tudta nem észrevenni, milyen házias. Rakoncátlan tincsein megcsillant a reggeli napfény, ami az ablakon szökött be a nappaliba. A gödröcskék ott csábítottak makulátlan arcán, és a szemei úgy ragyogtak, mint még soha, mintha egy új érzést tükröztek volna vissza.

Ahogy elment mellette, egy ártatlannak látszó puszit nyomott Louis orrára, akinek mégis ellepte az arcát a pír. 

– Néztelek, amíg aludtál. Sokat sírtál.

És akkor Louis gimnazista lányokra jellemző zavara semmivé lett. Pislogott párat, és idegesen szorította a kezében tartott bögrét. Úgy döntött, nem reagál semmit az előző mondatra, csak követte Harryt az asztalhoz.

A férfi eddig nem vette észre, hogy a múlt éjszakai történések milyen drasztikus hatással vannak a járására, de most nagyon is érezte. Az arca megrándult, ahogy leült a fiú mellé. Harry is észrevette, és olyan vigyor terült el az arcán, hogy Louis attól félt, kettéhasad a feje.

- Látom, jól bírod. - mondta Harry teli szájjal. Louis megrázta a fejét, hogy elűzze az előző éjjeli emlékeket. Nem akart arra gondolni, hogy a félelemtől hogyan jutott el a teljes összeroppanásig, ahogy arra sem, hogy elragadta a vágy.

Villájával megpiszkálta a rántottát, és közben arra gondolt, hogy nem kéne megennie, amit olyan gyakorlott szakács készít, aki mellesleg gyilkos. De az illata isteni volt, és Harry már majdnem végzett, így ő is nekilátott.

Be kellett ismernie, hogy Harry valóban kiváló szakács.

Mikor felnézett, hogy megdicsérje a főztjét, Harry már az arcát fürkészte, miközben a villája hegyét az alsó ajkán pihentette. Összekapcsolódott a tekintetük, és megszűnt az idő.

Louison kezdett úrrá lenni egy érzés, ami a hasából indult, ezért kényszerítette magát, hogy megszakítsa a kontaktust, és a kezeit bámulja az ölében. Érezte, hogy elvörösödik, és hogy forró könnyei utat akarnak törni a szempilláin át.

A reggeli ezután csendben telt, de nem tudott többet a fiú szemébe nézni.

----

Louis ezen a reggelen még több időt töltött a zongoránál, mint máskor, mielőtt elindult a munkába, mert a gondolat, hogy megszabadul Harrytől néhány órára, örömteli és ijesztő is volt egyben.

Szóval, amikor elérkezett az idő, a szobájába ment, felvette a szövetnadrágját, a fehér mandzsettás ingét, és a hozzávaló keskeny, fekete nyakkendőt, amit talán erősebben szorított meg a nyakán, mint általában.

Az ajtóhoz sétált, és megtapogatta a zsebeit. Meg akart róla bizonyosodni, hogy eltette a kulcsait. Nem csak a sajátját, hanem a pótkulcsokat is (csak a biztonság kedvéért).
- Kérlek, Harry! – nézett vissza a nappali kanapéján előírásszerűen gubbasztó fiúra – Csak tartsd távol magad a bajtól! Maradj a házban! Érezd magad otthon! Hatkor itthon leszek.

Harry bólintott, egy önelégült mosollyal, és közben felhúzta a szemöldökét. – Oké, Lou! Neked bármit!

Louis csak bámult a fiúra, és próbálta figyelmen kívül hagyni a forróságot, ami elöntötte, és amitől megfeszült a nadrágja.
Nyelt egy nagyot, és elkapta a tekintetét, miközben magát szidta a mocskos gondolataiért.

- Viszlát Harry! – mondta, és elindult kifelé az ajtón.

- Szeretlek Louis! – hallotta, ahogy utána szól. A hangja olyan volt, mintha azt akarta volna elérni, hogy egész nap ez járjon a fejében.
Teljes sikerrel járt.

10. fejezet

-Harry? – suttogta Louis, miközben a kilincset markolta, hogy lépni tudjon, ha gyors menekülésre kerülne a sor. A fiú sírása megszakadt, ahogy hátranézett. Szemei duzzadtak voltak, vörösek, és nedvesek. Egy gyors mozdulattal letörölte a könnyeit, és egy erőtlen mosolyt kényszerített az arcára.
Megpróbálta az arrogáns énjével helyettesíteni a gyengét. Az ártatlan és összetört Harryt, akit Louis már megismert azon a két évvel ezelőtti, rettenetes éjszakán.

- Mi van? – krákogta. Újra elfordult, és közben szipogott.
Louis felhúzta a szemöldökét. A gyomrából egy új, és szokatlan érzés indult el, és lassan érezte, ahogy átjárja a testét.
- Jól vagy?

- Minden rendben, boobear! – mondta a fiú, nem túl meggyőzően – Kösz, hogy kérdezed!

Louis nyelt egyet, és azon gondolkozott, vajon miért sírt, de egyetlen nyilvánvaló válaszra sem talált.
Miután nem tudta megválaszolni a kérdést, és sikerült lekapcsolnia az agyában villogó veszély feliratot, beóvakodott a szobába, és leült az ágy szélére.

- Nem úgy néz ki…- ismét megszakadt a mondat, de most egy teljesen más, meglepő okból, mint pár órával azelőtt. Harry egy vipera gyorsaságával ült fel, és csapott le rá, átölelte a vállait, aztán magához rántotta, be az ágyba, a matracba nyomta, mielőtt lehajolt és a szájára tapadt.

Louis szemei hatalmasra tágultak. Szinte sokkot kapott az érzéstől, ahogy ajkaik összeolvadtak. Nem volt több, csak egy csók.
A szíve majd kiugrott a mellkasából, a teste megfeszült.

Ez a csók bizonyítani akart valamit. De Louisnak fogalma sem volt róla, hogy mit.
Egy száguldó érzés szőtte át a testét. A combjaiból kiindulva elérte a karjait, aztán a nyakát. Érezte a fiú sós könnyeit az ajkain, és egy forró csepp hullott az arcára Harry csukott szeméből.

Hirtelen valami elpattant benne.

Louis háta ívbe hajlott, hogy összesimuljon a fiúval, a karjai felemelkedtek, hogy ujjai elérjék a göndör fürtöket és magához húzza a fejét, aztán a nyelve megsimogatta a fiú izzó ajkait.

Harry is ledöbbent, meglepetésében majdnem elfelejtett visszacsókolni, de amikor megtette, onnantól nem volt más, csak összegabalyodó nyelvek, összekoccanó fogak, és az egymás szájából vett tűzforró lélegzetvételek.

Az érzés ezúttal teljesen más volt. Louis észre sem vette, mikor kezdett el sírni, egészen addig, míg Harry el nem húzódott annyira, hogy ajkaik épp csak súrolják egymást, aztán felnyúlt, és letörölte az elkóborolt könnyeket a férfi arcáról.

Csak néhány homályos pillanat, amíg letépték egymás ruháit, és Louis azon vette észre magát, hogy lovagló ülésben fogja közre Harry érzéki combjait, majd lehajolt, hogy forró csókokkal hintse be a fiú péniszét, ami a hasán pihent.

Harry torkából nyöszörgés tört elő, ahogy lenyúlt, hogy ujjaival beletúrjon a férfi hajába, ezzel ösztönözve, hogy fogadja be forró nedves szájába.
Louis nagyon jól tudta, mit csinál. A nyelvével körbevette, majd az állkapcsát ellazítva magába engedte, szívta és nyelte, ennek minden obszcén hangjával együtt, míg teljesen be nem fogadta.

- Oh Lou, igen! … Így!- szűrte Harry összeszorított fogai között, mikor a férfi újra a torkáig engedte. A fiú erősebben markolta a haját, és rányomta a fejét tövig. Először lassan, majd brutális tempóra váltott. Louis száját szétfeszítette, a nyála folyt, mert nem tudott nyelni, és csorogtak a könnyei, de tűrte, és befogadta. Ahányszor Harry farka lecsúszott egészen a torkáig, és még egy kicsit tovább, egy fájdalmasan forró lüktetést váltott ki kőkemény péniszében.

Mikor megérezte a meleg, sós cseppeket, amik a fiú fokozódó izgalmát jelezték, Harry elengedte a haját. Louis felemelte a fejét, egy nagy cuppanással engedte ki a szájából. Az arca lángolt, és ez a szín lekúszott a nyakán a mellkasára. A fiú is ugyanolyan állapotban volt, azzal a különbséggel, hogy összehúzta a szemöldökét.

- Gyere, ülj bele! – morogta Harry, és lassan simogatta önmagát, míg a férfi csak pislogott, a szíve félrevert, és lepillantott az alatta fekvő, kívánatos testre. Megcsodálta feszes, izmos hasát, és v-vonalát, sőt még a hegeket is, amik szinte átszőtték a bőrét.

Louis jobban ismerte annál, minthogy ellenszegüljön, így követte az utasításokat. Megfogta a szerszámát a tövénél, és fölé helyezkedett. Mély levegőt vett, ami azonnal ki is szökött a tüdejéből egy sikollyal, ahogy Harry egyetlen kemény mozdulattal fellökte a csípőjét, és Louis rányomta magát.

A belé hatoló hatalmas pénisz lüktető érzést váltott ki belőle, ami maga volt a testét szétszakító fájdalom, és a mindent elsöprő kéj keveréke. A gyönyör végigfutott a gerincén és a combjain.
A feje hátrahanyatlott, ahogy a testével kicsit előredőlt, hogy egyensúlyra leljen. Egyik kezével Harry mellkasra támaszkodott.

Lassan körözni kezdett a csípőjével, a száját apró nyögések hagyták el, a szemeit lehunyta. Így próbálta ellazítani a belső izmait, és mikor ez sikerült, kinyitotta a szemét és felemelkedett. Úgy érezte szétrobban a kínzó vágytól. Erősen rányomta magát, majd újra fel, aztán a fenekét újra a fiú combjaira engedte.

Mozogj! – nyögött fel Harry, és felemelte a fejét, hogy lássa, ahogy a farka újra és újra elmerül a férfiban, aztán visszazuhant a párnákra, és zihálva lélegzett.

Az ágyrugók nyikorogtak Louis erotikus emelkedéseitől és zuhanásaitól. Mikor a férfi érezte, hogy már nagyon közel van, a háta ívbe feszült, és teljesen magába engedte a fiút, egy meglepett sikollyal, ahogy Harry pénisze elérte a legérzékenyebb pontját.

Kétségbeesett, apró nyögések hagyták el a száját, a feje előrecsuklott, az ádámcsutkája liftezett a nyakán a folyamatos döfésektől, és érezte, ahogy néhány csepp forró magjából előjelzi a közeledő extázist.

Harry képtelen volt tovább türtőztetni magát. Felhúzta a lábát, talpával erősen megtámaszkodott, hogy még erőteljesebben, még mélyebbre tudjon hatolni. Megmarkolta Louis csípőjét, és magára rántotta. A férfi felkiáltott, a szája elnyílt, a gerince ívbe feszült.

És mikor Harry újra azt a belső pontot találta el, amitől gyötrelmes kéj öntötte el, olyan hangok hagyták el a száját, amit csak pornófilmekben hallani. A szobát betöltötte az egymáshoz csapódó testek zaja.

- Igen! Óóó…igen, Harry! – nyöszörögte, és csípőjét leszorította, hogy elé menjen a fiú döféseinek.

- Ezt élvezed, mi? – Harry belefúrta az ujjait a férfi bőrébe, lassabban de szinte brutálisan hatolt be újra, és újra.

Mindketten érezték, ahogy közelednek az orgazmus felé. Louis lenyúlt, és megmarkolta a saját péniszét, majd abban a ritmusban kezdte pumpálni, ahogy a fiú mozgott benne.

Mielőtt felkészülhetett volna rá, olyan erővel élvezett, amitől a csípője megremegett, a szemei lecsukódtak, és az arca szinte eltorzult. Hatalmasat nyögött.

Úgy lövellt a fiú mellkasára, mintha finom fehér szalagokkal mintázta volna a testét.
Mikor egy utolsó, hatalmas sóhajjal összegörnyedt, Harry erőteljesen belé hatolt még párszor, aztán egy hatalmas kiáltással élvezett el, ami visszhangzott a szobában.

Csönd lett. Csak kettejük szaggatott, nehézkes légzése zavarta meg a szoba nyugalmát.

Louis nagyon lassan emelkedett fel Harryről, és helyezkedett el mellette. Érezte, hogy a testét remegés rázza. Teljesen megilletődött a történtektől, és ezzel egy időben érzett undort, és kimerültséget is. De nem engedte be ezeket az érzéseket, csak előrehajolt, hogy forró nyelvével nedves nyomot hagyva takarítsa fel élvezete nyomait Harry mellkasáról, nagyokat nyelve közben.

A fiú csak nézte, hatalmasra tágult pupillákkal, és a látványtól kis híján újra felizgult.

Ahogy Louis leült a sarkaira, és végül Harry szemébe nézett, az érzései mégis előtörtek, és képtelen volt uralkodni felettük.
Lehanyatlott a fiú mellé, zokogni kezdett, és levegőért kapkodott.

Harry nem kérdezett. Pontosan tudta, hogy mi történik vele. Csak érte nyúlt, és a karjaiba vette. Louis hozzábújt, a fejét a fiú mellkasára hajtotta, és nem törődött vele, hogy könnyeivel nedvesíti be. Kétségbeesetten kapaszkodott a testébe, csak sírt és sírt. Úgy érezte magát, mint amikor megtudta, hogy az édesanyja meghalt.

Végül ott zokogott egy gyilkos karjaiban. Szánalmasan kapaszkodott egy gyerekmolesztáló testébe.

Nem volt más választása, szembe kellett néznie a tényekkel, amik olyan keményen csapták arcul, hogy szinte eszméletét vesztette.

Beleszeretett egy szörnyetegbe.

9. fejezet

Miután idegesen beterelgette és leültette Harryt a kanapéra, Louis elindult, hogy elvégezze a rá váró feladatokat. Bezárta az ablakokat a vendégszobában, és hosszú, idegesítő perceket töltött el a riasztó programozásával, a bejárati ajtónál.

Mikor minden készen volt, felállt, és kinyújtóztatta a hátát. Kipillantott a frissen hullott hóra, ami a szomszéd házak tetejét borította, mint egy hófehér szőnyeg, éles kontrasztot alkotva a gyorsan leereszkedő sötétséggel.

Majdnem kiugrott a bőréből, mikor hangos csörömpölés törte meg a csendet. Minden szőr felállt a tarkóján. Egy cifra káromkodás hagyta el a száját, érezte hogy kifut a vér az arcából, majd besietett a nappaliba, ahonnan a hangot hallotta.

Amit ott látott, egy pillanatra összezavarta, de aztán érezte, hogy helyreáll a pulzusa, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Harry a kínai komód fölé hajolt, és bilincsekkel a kezén megpróbálta összeszedegetni az üvegdarabokat, amik a széttört pohárból maradtak. Körülötte üvegszilánkok csillogtak az egész padlón.

- Jézusom Harry! Úgy megijesztettél, hogy majd összeszartam magam! - lihegte Louis. Odalépett a fiúhoz, akinek huncut mosolya elérte hatalmas, gyönyörű szemeit, mikor felfogta a férfi szavait, és ránézett.
- Menj és ülj le bazmeg!

Louis a kanapéra mutatott. Harry odaballagott, és leült, az orvos pedig nekikezdett, hogy óvatosan összeszedegesse a szilánkokat, és rendet tegyen.

- Bocsi! - mondta a fiú mesterkélt mosollyal, mire Louis megforgatta a szemeit.
- Ha leszednéd ezt a szart a kezemről, akkor nem történnének ilyen balesetek. - mondta, és megcsörgette a bilincseit. A hangjuk fülsértő volt. Louis csak küldött felé egy "kapd be" mosolyt, és nekidőlt a konyhapultnak.

- Nem foglak bántani! - emelte rá Harry a tekintetét egy ártatlan mosollyal, és kezeit az ölébe ejtette.

Louis ismét a szemét forgatta: - Persze, legutóbb is ezt mondtad.

Harry elengedett egy hangos kacajt. Megemelte a csípőjét, aztán keresztbe tette a lábait.
- De valójában akkor sem bántottalak. Ráadásul szerintem élvezted.

Louis egész teste megfeszült, a fogait is összeszorította. Próbált úrrá lenni felszökő pulzusán, és az erein végigszáguldó forróságon, ami a mellkasából a lágyékába kúszott.
- Nem is tudom. Szerintem a fojtogatás kimeríti a bántás fogalmát. - köpte végül, és elfordult. A konyhába indult, mert úgy érezte szüksége van egy pohár borra.

- Vannak, akik erre gerjednek. - mondta Harry egy újabb kéjes és arrogáns mosollyal.

- Biztos vagyok benne, de én nem tartozom közéjük. - mondott ellen Louis gyorsan, de a hangja rekedt volt, ezzel elárulva, hogy nem volt teljesen őszinte. Kétség kívül van egy olyan része, ami élvezi a szadizmust, de az a szituáció egészen más volt.
Megfogta a poharat, és átszelte a szobát, hogy leüljön a fiúval szemben, a dohányzóasztalra. Harry megnyalta a szája szélét.

- Egy pillanatig sem hittem. - morogta a fiú egy széles vigyorral - Kaphatok belőle? - nézte, ahogy az orvos a szájához emeli a poharát.

Louis bólintott, és átnyújtotta neki. Harry belekortyolt, de közben le nem vette a szemét a férfiról.

Aztán előrehajolt, odanyújtotta a poharat, és miközben visszaadta, engedte, hogy az ujjai végigsimítsák az orvos kezét, mielőtt hátradőlt.
- És milyen az élet a Violet Quartersben nélkülem?

- Igazán fantasztikus! - vágta rá Louis azonnal, és egy újabb kortyot ivott a borból.
Harry mosolya még szélesebb lett. - Micsoda öröm! - hajolt előre és megbéklyózott kezét az orvos térdére tette.

- Ugye? - villantott rá egy hamis mosolyt a férfi. Picit oldalra billentette a fejét, hogy feltűnés nélkül lepillanthasson a masszív kezekre, amiket magán érzett. Attól függetlenül, hogy a fiú bilincset viselt, a félelem hűs fuvallatként futott át az orvoson. - Ha bármit is kiteszel, ne számíts rá, hogy elnéző leszek a heti ellenőrzésnél.

Harry még mindig mosolygott, de a kezeit nem mozdította. - Értettem!

---

Az est hátralevő része csendes volt. Louis a kedvenc Baby-grand Steinway zongorája ülőkéjére menekült, gyakorlott ujjait le-fel futtatta a fekete-fehér, elefántcsont billentyűkön, balladák hosszú sorát adva elő.
Harry egész idő alatt mozdulatlanul ült, az ablakon kibámulva, és úgy tűnt, néha elveszíti  kapcsolatát a külvilággal.

Mikor Louis egy erőteljes futammal zárta le az előadást, Harry felkapta a fejét, szemeiben szomorúság tükröződött. A zene megnyugtatta őt.

Louis az órájára nézett, 9:53. Felállt, aztán egy ásítással begörbítette a hátát.
- Ideje ágyba bújni, Styles! - elindult, és jelezte a fiúnak, hogy kövesse. Harry egyetlen szó nélkül engedelmeskedett, még a nyakát is behúzta, amíg átment a nappalin, hogy megálljanak az ajtó előtt.

- Tartsd ide a kezed! - sóhajtott Louis, és kihalászta a hátsó zsebéből a kis, ezüst kulcsot. Aztán megragadta Harry csuklóit, kinyitotta a bilincseket, majd a szobára mutatott. Csak egyelten pillantás a fiú finom bőrű kezére, máris látta a rajta futó hegeket, és a szívében sajnálat ébredt.
Felnézett Harryre, a fiú visszanézett rá, és közben kiszabadult csuklóját dörzsölte.

- Ne csinálj semmi hülye... - Louis hangja megszakadt, ahogy a testét a falnak szorították. A helyzet túl ismerős volt számára. Szemei kitágultak, a szája elnyílt, ahogy felfogta mi történik vele, és úrrá lett rajta a rettegés.
Harry erős kezei a torkára tapadtak, és körülfogták. Az orvos érezte, ahogy a vér az arcába szökik, míg végül összeszedte magát, és felnyúlt, hogy lefejtse magáról a fiú ujjait. Nem járt sikerrel.

Harry hozzáhajolt, ajkai a férfi fülét súrolták. - Be akarsz zárni, ahogy a többiek? - kérdezte, s közben erősebben szorította a nyakát. Louis egy szánalmas nyöszörgést hallatott.
- Áruld el Louis! Elég jó volt a saját kezed, és az ujjaid? Kielégített, amikor a finom zongorista ujjaidat feldugtad magadnak, és megforgattad őket? Rám gondolsz, amikor élvezel? Hiányzott a farkam? - a hangja szenvedélyes volt, veszélyesen mély, és izgató.
Finoman beleharapott az orvos fülcimpájába, forró lehelete cirógatta, ahogy Louis vonaglott a szorításában.

- Ha... Harry!... Kérlek... NE! - nyöszörögte. A fiú abban a pillanatban elengedte, és már csak távolodó alakját látta, ahogy belép, és becsapja maga mögött az ajtót.

Louis levegőért kapkodott, a torkára szorította a kezét. Könnyek gördültek le az arcán, a feje szédelgett, mint azon az éjjelen. Elgyötörten felzokogott, aztán erőt vett magán, ráfordította a kulcsot a zárban, és tántorogva átvágott a nappalin.

---

Nem tudott aludni.

Csak feküdt, és a plafont bámulta. Az agyában a gondolatok ezerrel kergették egymást.
Nem tudta, mitévő legyen... soha többet, semmivel.

A legrosszabb az volt az egészben, hogy olyan fájdalmasan kemény erekció vett rajta erőt, amit megérinteni sem mert, mert tudta, hogy nem tudna uralkodni magán.

Ránézett az órájára, és nagyot nyögött, mikor látta, hogy éjjel kettő van. Hatalmasat sóhajtva mászott ki az ágyból, aztán kinyitotta az ajtót, és átvágott a lakáson a konyháig, hogy igyon egy pohár vizet.

Kétségbeesetten nyelte, bízva abban, hogy eloltja a belsejében lángoló tüzet. Egy pillanatra megállt, csak nézett ki a fejéből és élvezte a csendet.

De egy apró nesz furakodott a csendbe, Louis nem is tudta valójában mi lehet, de abban biztos volt, hogy Harry szobájából jött. Elméjében azonnal villogni kezdett a figyelmeztető jelzés.

Fontolóra vette, hogy figyelmen kívül hagyja, mintha nem is hallaná, csak visszamegy az ágyába, és majd másnap reggel, kipihenten néz szembe a problémával.

De kíváncsisága legyőzött minden aggályt, így odaosont az ajtóhoz, halkan elfordította a kulcsot, majd résnyire benyitott a szobába.

Egy kis fénycsóva vetődött be a nappaliból, és megvilágította Harryt, aki háttal feküdt az ágyában.
Louis már arra gondolt, hogy csak beképzelte magának, és épp be akarta csukni az ajtót, amikor a hang megismétlődött. Megtorpant és nyelt egyet, mert rájött, mit csinál a fiú.

Sír.

8. fejezet

Az utána következő hetek mintha a pokolban teltek volna. Louis azt próbálta elhitetni magával, hogy nem akarja látni Harryt, soha többé.

Ezért elöntötte a fájdalom, és bűntudat mardosta a lelkét, mikor lepillantott a naptárra, és rájött, hogy március 14. van.

Körbejárt az irodában, ujjaival a halántékát masszírozta, amíg remegve próbálta leküzdeni szorongását és félelmét.

Az isten szerelmére! Nem rágódhat már megint ezen. Harry Styles egy gyilkos és erőszaktevő, akinek a személyisége nem változhat meg, még akkor sem, ha két év kezelés után "stabilnak" minősítették a Kedronban.

Vagy mégis?

Bár minden észérv amellett szólt, hogy ne menjen el, és fogadja be azt, aki két évvel ezelőtt megerőszakolta és kis híján megölte, pláne hogy vele éljen, mégis ott motoszkált benne egy kiírhatatlan hátsó gondolat, egy vágy.

Nyelt egy nagyot, az ujjait átfuttatta a haján, és úgy érezte, üvölteni tudna a feszültségtől.

Ledőlt a bőrkanapéra, a tenyerébe temette az arcát, míg végül feladta, és kezei lehanyatlottak a combjaira.

Jobban tenné, ha Hannibal Lectert fogadná be.

Nos, tehát... Harryt magához venni, egyet jelentene a halálos ítélettel.

Elengedett egy mély sóhajt, a szemeit szorosan lezárta, most, hogy eljutott a végkövetkeztetésig.
Rápillantott az órára. Kilenc óra lesz pár perc múlva. Túl volt az egyetlen mai páciensén, a nap többi része teljesen szabad.
Úgy döntött, beiktat egy pihenőt, hogy lenyugtassa megtépázott idegeit. Már a gondolatát is élvezte. Lábait felrakta, fejét hátradöntötte és a félelem máris elillant, ahogy megszületett a végső döntés.
Harry nem léphet be újra az életébe.

Aztán ahogy az álom átvette az uralmat az elméje fölött, felmerült egy kép, egy emlék.
Harry, ahogy őrjöngve sikoltja fájdalmas, megindító és őszinte bocsánatkérését, újra és újra:

Louis! Én... én nagyon sajnálom! LOUIS!

És ahogy ezek a szavak a fülébe csengtek, felpattant a székéből, felkapta a kulcsait az asztalról, és szinte kirohant az irodájából.

-----

-Tudtam, hogy eljössz! - Kiáltott fel Harry, egy szinte gyerekes mosollyal, de Louis átlátott rajta, ahogy a fiú mohón itta be látványát.

Az orvos megrémült...valóban.

Van egy barátságos lakása London külvárosában. Két szoba, két fürdőszoba. Ha ez nem lenne, eszébe sem jutott volna magához venni a fiút.
-Persze, persze...- morogta, és közben nekidőlt a sterilnek látszó pultnak.

-Mindenhová a te nevedet írtam, mert tudtam! Odaírtam, hogy te leszel a gyámom.- a fiú mosolyogva nézett át az őrön, aki a karjánál fogva tartotta, bár rajta voltak a bilincsek is.

Harry a két évvel ezelőtti ruháit viselte, amiket régen kinőtt. Louis emlékeiben még szinte lógtak csontos csípőjén, és lapos mellkasán.

- Ne légy olyan büszke magadra Styles! - motyogta az orvos, tízezredszer is megbánva döntését.

- Ők is örülnek, hogy te vagy az! Azt mondták, hogy nálad jobbat keresve sem találhattak volna. - csettintett a nyelvével.
Louis a fogait csikorgatta és visszatartotta a reakcióját azzal kapcsolatban, vajon hogy kerülhette el a figyelmüket, hogy ő az egyik áldozat, akit Harry megerőszakolt, és miatta került erre az elátkozott helyre.

- Milyen ironikus!? - válaszolta fanyar mosollyal, és idegesen dörzsölgette a kezeit.
Minél többet gondolt arra az éjszakára, annál erősebben növekedett a forróság a hasában.

Erőszak volt, ugye?!

Hogy elűzze a gondolatot, megrázta a fejét, és hálásan pillantott a magas szőke nőre, aki megmentette saját magától azzal, hogy  besétált a helységbe, és intett, hogy kövesse.

----

Louis még életében nem írt alá annyi papírt mint most. Nyilatkozatok, előírások és adatlapok tömkelege. Az utolsó oldalra már keresztbe álltak a szemei, miközben a nő folyamatosan darálta a rájuk vonatkozó kötelezettségeket.

- Kötelező megjelenés a Kedron Walleyban hetente.
- Heti jelentés leadása az intézetnek.
- Ha bármi jelét is észreveszi annak, hogy visszatérnek a régi... szokásai, azonnal hívja a rendőröket. - Soha!
- Az első hónapban győződjön meg róla, hogy be vannak csukva az ablakok, és zárja be a szobájába, hogy minimalizálja a veszélyeket.
És így tovább, és így tovább...

Minél több és több dolgot sorolt fel a nő, az orvos annál jobban szeretett volna meghátrálni. Gondolataiban sorra jelentek meg a borzalmas eseményeket előrevetítő képek.

Végül az utolsó tollvonás is a helyére került, és Louis hátradőlt. Pislogva próbálta felfogni, vajon mire is szerződött valójában.

Gyakorlatilag örökbefogadott egy gyereket. Egy teljesen felnőtt, gyilkos, erőszaktevő... gyereket.

De aztán újra a fülébe csengtek azok a szívszorító sikolyok, és a bűntudat a félelemmel együtt azonnal szertefoszlott. Tudta, hogy van Harrynek egy igaz és ártatlan része, amit még nem érintett meg a múltjából áradó sötétség.

Ezért nehézkesen felállt, hogy visszamenjenek a váróba, ahol Harry az őrrel üldögélt. Épp mesélt valamit, mielőtt figyelme Louis felé fordult.

- Jól van, Styles! Szabadon távozhatsz Dr. Tomlinsonnal! - mondta a nő fáradt hangon.
A fiú ezer wattos vigyorral nézett rá. - Csak tartsd magad távol a bajtól, oké?

Harry bólintott, aztán az őrhöz fordult, hogy nyissa ki a bilincsét. - Ne, ne! Kérem, azt hagyja rajta! - szólt közbe Louis rekedten. A szeme ide-oda járt, az egyértelműen erotikus gondolatokat fontolgató Harry, és a megértően bólogató őr között.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, mikor megkapta a kis ezüst kulcsot, ami a bilincset nyitja. Zsebre tette, aztán odafordult a fiúhoz, aki majd felrobbant a feszültségtől. És ezekben a percekben Harry egy teljesen átlagos, normális embernek látszott, nem a sötét és arrogáns fiúnak a múltból. Ártatlan volt és izgatott.

Louis visszafogottan mosolygott, és megfeledkezett a súlyos teherről, amit épp most vett a nyakába. Elindult kifelé az ajtón, és intett Harrynek, hogy kövesse.

------

Az idillikus, boldog és felszabadult érzések egy pillanat alatt elszálltak, mikor beültek az autóba és kettesben maradtak.

Louist egy mélyről táplálkozó, súlyos félelem kezdte emészteni. Úgy szorította a kormányt, hogy kifehéredtek az ujjpercei.

Harry tágra nyílt szemekkel nézett kifelé, hogy magába ihassa a táj látványát, amit évek óta nélkülözött.

Félúton jártak, mikor elkezdett szakadni a hó. Ettől csak még nagyobb lett a feszültség és rémisztőbb a szituáció.

Louis nem tudta eldönteni, hogy megkönnyebbült-e, mikor beállt a ház előtti parkolóba. Képtelen volt ránézni a fiúra, csak leállította a motort, és kihúzta a kulcsot.

- Itt vagyunk. - mondta az orvos, egy bólintással kísérve, majd kiszállt az autóból.
Kövér hópelyhek tapadtak hosszú szempilláira, ahogy megkerülte a kocsit, hogy kiengedje Harryt.

7. fejezet

Hibátlan, piros ajkán önelégült mosollyal lépett be az ajtón. Őrök kísérték.
Élénknarancssárga kezeslábast viselt, és bilincsek béklyózták kezeit, lábait.
Látványtól Louis olyan feszült lett, hogy azonnal megbánta a döntését, hogy eljött.

Annak ellenére, hogy egy üvegfal választotta el őket, akár egy börtönben, szinte érezte a fojtogató szorítást a torkán, és alig tudott lélegezni.
A tenyere izzadt, és a keze megállíthatatlanul remegett. Elkapta a tekintetét, hogy összeszedje magát, és el ne ájuljon.

Ugyanaz a mechanizmus, mint egy kokainfüggőnél. Hiába tiszta több éven át, mindig vágyik a szerre, és aztán elé tesznek egy adagot.

Hatalmasat nyelt, mikor Harry helyet foglalt vele szemben, az üvegfal túloldalán. Az önelégült mosoly letörölhetetlenül ott vibrált az ajkain.

Louis nem tudta nem észrevenni, mennyire lefogyott, bár ennek ellenére kicsattant az egészségtől. Göndör fürtjei kicsit hosszabbra nőttek, hibátlan bőre úgy ragyogott, ahogy emlékezett rá. Belecsípett a saját tenyerébe. hogy elfojtsa a hasonló gondolatait.

Maximum 10 percet maradok. - határozta el.

Mocorgott a székében, mert magán érezte Harry kutató pillantását, ahogy felméri a testét tetőtől talpig. A fiú arcán a gödröcskék egyre jobban elmélyültek, minél tovább nézte az orvost.

A feszültségtől enyhe hányinger tört Louisra, ahogy csendben teltek a másodpercek.
- Szarul áll neked a narancs! - ennyit volt képes kinyögni. Egy bűnös kis mosoly próbálta felhúzni a szája szélét, de erősen koncentrált, hogy elrejtse.

Harry nevetett, erőltetett nevetéssel - amire egy erőszaktevő gyilkostól számít az ember.

De Louis nem tudta megállni, hogy ne hallja benne valódi örömét, és ez mindennél többet jelentett számára.

- Komolyan, ennyi erővel börtönben is lehetnék! - bólintott Harry, megharapta telt alsóajkát, mielőtt hihetetlenül hosszú ujjait az asztalra fektette.
Louis szemei rátapadtak a kezére, és a tarkóján felállt a szőr. Elképzelte, hogy azok az ujjak a nyaka köré fonódnak, majd továbbgondolta, ahogy a fiú durván behatol velük a testébe, aztán megforgatja őket.

Elkapta a pillantását, megköszörülte a torkát, miközben a szíve majdnem kiugrott a mellkasából.
Harry azonnal érzékelte a hirtelen változást a viselkedésében, és egy újabb önelégült mosolyt villantott rá.

- Hmmmm. - dobolt az ujjaival az asztalon, mielőtt az ölébe fektette a kezét. - Látom megkaptad a levelem.
Louis csak bólintott, és hátradőlt a székében. - Igen. És azért jöttem ide, hogy elmondjam neked, hogy soha a büdös életben nem viszlek haza!

Harry mosolya nem halványodott. - Óóó... - Felemelte hosszú ujjait, végigsimítva az alsó ajkán, aztán megnyalta a szája szélét és sóhajtott.

Hosszú, nyomasztó csend ülte meg a szobát. Louis csak nézte Harryt.
Aztán nagy nehezen összeszedte maradék önbizalmát, amit Harry meghagyott neki.

- Azt hittem, szarul fogsz kinézni az eltelt idő után, de Isten biztosan szeret téged. Izgatóbb vagy, mint valaha. - mondta Harry. Nem leplezte a megjegyzésében rejlő gonosz élt, és még egy újabb beszólás kívánkozott a nyelvére: - Nyilván egyedül élsz. Nem jöttél volna ide, ha valaki más farkalna. - Sóhajtott, büszke mosollyal az arcán. - Ez azt jelenti, hogy még mindig rám gondolsz, miközben a markodba élvezel.

Louis döbbenten ült, és lassan úrrá lett rajta a rémület. Minden ideg és izom a testében, arra ösztönözte, hogy felálljon, és egyenesen kisétáljon az ajtón, ahol érkezett, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból csak ült ott, a szája tátva, és kereste a szavakat.

- Harry! - a hangja figyelmeztetően, egy oktávval mélyebben szólt, és csikorgatta a fogait.
- Nem azért jöttem, hogy lássalak, hanem azért, mert el akartam mondani, hogy nem engedek egy gyilkos erőszaktevőt a házamba.

A fiú csak ártatlanul mosolygott és rebegtette a szempilláit, amitől Louis gyomra összerándult. - Soha nem tennék olyat, Lou! - szélesen mosolygott, erős kezét az üvegre tette, mire a férfi hátrahőkölt. Alig tudta megállni, hogy reagáljon, ezért belülről rágta az arcát. Lenézett az órájára, hogy meggyőződjön róla, nem telt el több mint tíz perc.

- Jó látni, hogy... - ujjaival idézőjelet mutatott a levegőben - "visszanyerted a mentális egészséged". - megforgatta a szemeit. - És azt is, hogy semmit sem változtál a két év alatt, Édes!

Harry szeme gyilkos tűzzel izzott fel a megjegyzéstől. - DE IGEN! - csettintett a nyelvével, és elvette a kezét az üvegről, miközben a férfi felállt.

Louis megtorpant, felhúzott szemöldökkel, hidegen nézett a fiúra. - Mennem kell, örülök, hogy láttalak, Harry! - az arcára erőltetett egy hamis mosolyt, és felvette a kabátját.

Harry még mindig vigyorgott. - Szuper! Akkor találkozunk 14-én?

Az orvos hátralépett a székétől, és tátott szájjal bámulta. Ahogy nézte, cserbenhagyták a szavak, amiket mondani akart. Fejét rázva sóhajtott egyet. Nem tudott válaszolni a fiú kérdésére, ahogy a sajátjaira sem.

- Viszlát, Harry! - suttogta. Képtelen volt visszanézi rá, ezért meggyorsította a lépteit, hogy minél előbb elérje a biztonsági kaput, és kint legyen végre. Az volt az érzése, hogy szívének egy darabja odabent maradt, a kötelék még mindig tart, és azzal fenyegeti, hogy szétszakítja a lelkét.

Mikor már a kocsijában ült, a fejét a kormányra hajtotta, és mélyet sóhajtott. Érezte, hogy ismét könnyek marják a szemét.

6. fejezet

Louis Tomlinson két hosszú évet töltött el azzal, hogy megpróbált megszabadulni élete legborzasztóbb éjszakájának emlékétől, de amikor attól kap levelet, aki mindezért felelős, már nem csak az életét félti hanem a szívét is.

______


Louis Tomlinson besétált az irodájába, az egyik keze teljesen tele volt levelekkel, a másikban a kedvenc  kék bögréjét tartotta, megtöltve Yorkshire teával, amit imád.
Megkerülte az asztalát, és fél combját feltéve rá, felült a szélére. Miközben belekortyolt a forró italba, átlapozta a Pszichológia 101, és a Tiszta elme folyóiratokat, amit kapott.

Elnyomott egy sóhajt, és ledobott két újabb számlát az asztalára. Az egyik az autóhitel, a másik telefonszámla volt, aztán folytatta a lapozgatást a levelek között.
Unottan dudorászott, hogy elüsse a hosszúra nyúló perceket, amik szinte összefolytak, amikor az ujja megakadt egy hófehér borítékon. Egy levélen, amit neki címeztek, és feladó olyan valaki volt, akit minden erejével el akart felejteni.

A Violet Quarters teljesen megváltozott az incidens után. A belépőkártyát DNS szkennerekre cserélték. A sima zárak helyét duplapántos acélzárak vették át. A kétórás szabadidőt pedig egy órára redukálták.  Louis irodáját is bekamerázták, és egy pisztoly volt elrejtve az íróasztala kis fiókjában.


Két év telt el, mióta Harry Stylest a Violet Quartersbe szállították, majd „megerőszakolta” és megpróbálta megölni az orvosát.

Az egész éjszaka emlékét fájdalmas homály takarta, de néha előkúszott egy-egy kép Louis tudatába, és olyankor a kínok kínját élte át.
Harry könyörgő, és rémült sikolyai a fülébe csengtek.  Gyakran sírt, mielőtt tudatosodott benne, hogy valójában miért, és mikor ez megtörtént, még jobban zokogott.

Louis rengeteg energiát fektetett abba, hogy megszabaduljon Harry emlékétől, legfőképpen azért, mert rettegett, hogy mi lesz, ha nem sikerül.
Hallott ezt-azt. Például, hogy Harryt börtönbe zárták, de olyan hír is terjedt, hogy átszállították a Kedron Valley elmegyógyintézetbe, mely a legjobban őrzött, legkeményebb intézmény volt az országban.
Soha nem nézett utána a szóbeszédnek, nem akarta tudni a pletykák valóságalapját. Próbált józanul elhatárolódni a gyilkostól, aki rajta hagyta ujjnyomát. És nem csak a bőrén, a lelkén is.

Érezte, ahogy a vérnyomása felszökik, és a pupillái kitágulnak. Kényszerítette magát, hogy lélegezzen, mert érezte, hogy a tüdeje összeszűkül és levegőért kiált, az arca elvörösödik.

Addig nézte a feladót a borítékon, míg a szavak összefolytak a szemei előtt.

 Harry Styles
Kedron Valley Mental Rehabilitation Center
Hackney
London
E15 6PP
United Kingdom


A lélegzete elakadt, a torka kiszáradt. Titkon abban reménykedett, hogy ez csak egy beteg vicc. Arra gondolt, hogy elégeti a levelet, és elfelejti az egészet.

De ahogy tovább nézte a borítékot, a pillantása a címzésre siklott, és a szíve megállt egy pillanatra.

Nem csak az volt a gond, hogy gúnyosan tökéletes, dőlt betűkkel írták, hanem az, hogy mit…

Lou Tomlinson

Az orvos azonnal érezte, ahogy két év kemény munkája, amivel elfojtotta emlékeit, semmivé lesz, csupán a két szótól. Felpattant az asztaláról, a kezei megállíthatatlanul remegtek.
Fel-alá járkált a szobában. Elment az ablakig, vissza az asztalhoz. Aztán újra, és újra.

Felemelte a bögréjét, nagyot kortyolt belőle. Leégette a nyelvét és a torkát, a szemei könnybe lábadtak. Körülnézett a szobában, tekintete arra a pontra tapadt, ahol Harry a falnak szorította.

Nyöszörgés tört fel belőle, és elszakította a pillantását. A legborzasztóbb az volt az egészben, hogy érezte, a nadrágja megfeszül keményedő péniszén.
Az arca sötétvörösre váltott, ahogy a bűntudat és a szégyen arcon csapta.

A fogait durván az alsó ajkába mélyesztette, és próbált úrrá lenni a testén, ami elárulta őt.

Hogy elérje a kín következő lépcsőfokát, kézbe vette és óvatosan kinyitotta a borítékot.
Megállt, hogy bátorságot gyűjtsön, s azon gondolkodott, hogyan érhette el Harry, hogy levelet küldhessen neki. Elhessegette a gondolatot, s hezitálva bár, de kihúzta a levelet.

Hófehér, kemény lap volt, vegyszerektől bűzlött, és ahogy széthajtogatta, a szag csak erősödött.
Vett egy mély levegőt, és olvasni kezdett:



Kedves Lou!

Hiányzom?

Tudom, hogy igen.

( Csak hat szó, és a tenyerét máris a szájára szorította, hogy elfojtsa feltörni készülő sikolyát)


Nos, most már tudod, hogy hol vagyok ( ebben a sötét, kurvasteril lyukban). Sejtem, hogy ebben a pillanatban millió kérdés cikázik át az agyadon. 

Látod, eltelt két év, mióta megtörtént, Louis.
Biztos vagyok benne, hogy újraéled azokat a pillanatokat, ahányszor csak becsúsztatod a kezed a nadrágodba, hogy kielégítsd magad. Tudom, hogy így van. Én is ezt teszem…

 Elfojtott vágyad apró hangjai ( Tudom, hogy vágytál rá!), és feszes combjaid  remegése mikor élveztél.

Két…hosszú…év…és rajtad kívül senki nem tudja, hogy milyen szörnyű bűnöket követtem el. De neked elmondtam akkor éjjel. Csak te, Louis. Egyedül te tudod az igazságot.

Amikor megérkeztem a Kedronba, akárhová mentem, kényszerzubbonyt adtak rám. Még pisilnem is abban kellett, Louis!
Egy év után válhattam csak meg tőle, és kaptam bilincseket, de most már szabadon járok-kelek a közösségi időben.

A lényeg, hogy azért küldöm ezt a levelet, mert tudatni akartam veled, hogy túlszárnyaltam az elvárásaikat, és most a szabadon bocsájtásomat tervezik egy hónapon belül.

Azt mondják, én vagyok a legnagyobb sikerük, valaki, aki a legmélyebb elmebajból tér vissza a normális emberek közé.

Egy hónap, Louis!

Persze próbaidő. Rendszeres látogatások a Kedron vezető főorvosánál, és először egy bíró elé kell állnom, aki eldönti, hogy megfelelek-e a „szellemileg épp” státusznak.

De tudod, hogy nincs már családom, és nem hiszem, hogy bárki is hajlandó lenne befogadni egy erőszaktevő gyilkost. Sejted, hova akarok kilyukadni. - és ne ráncold a szemöldököd Édes!
Sokkal szebb vagy, amikor mosolyogsz!

Számítok a látogatásodra az elkövetkezendő hetekben.

ÖRÖKKÉ,

Harry

Louisnak elképzelése sem volt, hogy fogja feldolgozni ezt, érezte hogy megfagy ereiben a vér. A gondolatai egymást kergették, míg össze nem olvadtak egy felfoghatatlan egésszé. Hagyta, hogy a feje előrebukjon, egészen a mellkasára, és sírni kezdett.


Még nem tudta, hogyan reagáljon, de a legfélelmetesebb az volt, hogy volt ott egy érzés, amit a gyomrában növekvő csomó is igazolt...egy érzelem, amit senkinek sem lenne szabad érezni egy olyan elvetemült ember iránt, mint Harry Styles.


A REMÉNY.